Beszélő levelek – kinyílik a hírességek postaládája címmel egy új színházi-irodalmi programsorozat indult útjára szeptemberben a Mozsár Műhelyben.

Hazai és külföldi hírességek és hírhedtségek életébe nyerhetünk bepillantást magánleveleiken keresztül. Minden hónapban más a házigazda, ahogy a leveleket tolmácsoló művészek is. Az alapötlet egy brit blogger, Shaun Usher fejéből pattant ki. A Letters of Note először gyűjteményes kötetté, majd rendszeres előadássá nőtte ki magát. Az est szerkesztője, Megyeri Léna ezt a jól működő sorozatot vette alapul, amikor létrehozta magyar mását. A felolvasásokat Böhm György rendezi. 

A januári előadáson Fodor Annamária, Gálffi László, Hajdu Tibor eh., Kiss Diána Magdolna, Nagy Dániel Viktor és Pál András tolmácsolta a leveleket. Ahogy minden alkalommal, ezúttal Oláh Dezső szolgáltatta a zenei betéteket. Richard Burton Elizabeth Taylornak írt, szakításuk idején keltezett levelétől; Janis Joplin szüleinek szóló élménybeszámolójáig; Örkény István fiának, Tóninak szóló intelméig színes volt a januári paletta. Amennyiben a blog lehet kritikai írás: úgy túlzottan színes. Hiányzott a vezérfonal: a honnan hova szeretnék eljutni üzenete. Hiányoltam a jól nyomon követhető gondolatiságot. A felolvasott levelek és azok tolmácsa között sem mindig leltem kapcsolatot. Gálffi László és Pál András kimagaslóan lehelt életet a papírra a vetett sorokba, míg kollégáik és nekik szánt írások között egyáltalán nem volt kémia. Olybá tűnt: ad hoc módon kapja a művész a felkérést és nyomják kezébe: mit olvasson fel aznap este. Ez a házigazdának szánt összekötő szövegekben még szembeötlőbb volt és nagyon zavaró. Oláh Dezső zenei betétei tovább fokozták az est zavaradottságát. Tosca Levél áriájának jazz változata kifejezetten oda nem illő és ráadásul számos kérdőjelet felvető produkció volt. 

Habár izgatott várakozással tekintettem a program elé, vegyes érzésekkel és kissé csalódottan távoztam. Ezúttal, csak nyomaiban kaptam az ígért élményt.