Forgotten man

A kisfiú meg az oroszlánok

2017. május 17. 10:20 - Forgotten man

Lázár Ervin meséin generációk sora nevelkedett. A tatabányai Jászai Mari Színház Lázár egyik örök klasszikusát, a "A kisfiú meg az oroszlánokat" tűzte idén műsorra. 

Évek óta szurkolva figyelem Crespo Rodrigo munkásságát: az igazgató sokszorosan rászolgált a neki szavazott bizalomra. Kiegyensúlyozott minőségben, színes repertoárral, kiváló színvonalon szórakoztatja a környék-, és a Budapestről odaautózó közönségét. Friss bemutatójuk szintén jól választásnak bizonyul. Felnőttként is igazi időutazás a Kolozsi Andrea rendezte "valóság-játék". A körülöttem ülő kicsik zsibongásából pedig egyértelműen kiderül: az előadás abszolút megszólítja közönségét. A rendező a kiváló színészi gárdából válogathatott és jól is élt a kínálkozó lehetőséggel. Crespo Rodrigo elfoglalt édesapaként habár kritikára késztet, mégis szerethető. Pilnay Sára és Dévai Balázs kézzel fogható szeretettel irányítja az előadás gyermekszereplőjét, Kaszás Dánielt. Megyeri Zoltán Bruckner Szigfridje és Tóth Rita Szilviája azonnal belopja magát a gyermekek szívébe. Bakonyi Csilla és Maróti Attila kettőse szintén kiemelkedő. Az előadás legnagyobb meglepetései a Talentum Művészeti Szakgimnázium artista tanulói, akik a rendelkezésre álló szerény körülmények között is képesek megteremteni a cirkusz illúzióját. Természetesen az  abszolút sztár Rezván Nikolett és Happy Kutya. A színház és cirkusz ötvözése kiváló ötlet és bár a körülmények nem a legideálisabbak - hisz a díszlet kis teret ad az artisták produkciójának -, ennek ellenére csoda ebben a tekintetben megszületik. 

A rendezői koncepció és elgondolás igazán mai. Kolozsi Andrea érti és érzi, hogy lehet lekötni a mobiltelefonon, televízión és tableteken nevelkedett Y generáció képviselőit. A zenei betétek helyenként ugyanakkor a dramaturgia ellen dolgoznak, de ez minden bizonnyal a nézőtéren ülő gyerekeket messze nem zavarja annyira, mint a szőrös szívű kritikust. A díszlet, habár látványos, a széleken ülők élményéből sokat elvesz. Ötletessége és kivitelezése ellenére néhol hátráltatja az előadást, elvon az élvezeti értékből. Az előadás egyszer-egyszer leül, de ez megint a felnőtt nézőt zavarja, nem pedig a gyerekeket. Ők maradéktalanul részesei a játéknak. Hallhatóan magával ragadja őket a mese folyása. Az alapmorajból ítélve az ifjú közönség igen élvezte "A kisfiú meg az oroszlánok" kalandjait. Összességében igazán értékes és szerethető előadás született Tatabányán.  Érdemes felkerekedni és beiktatni ezt a kicsit több, mint másfél órás mesét egy családi kirándulásba. 

 

Szereplők

Peti Kaszás Dániel

Dr. Kassai, Peti édesapja Crespo Rodrigo

Barna Viktor, építész  Dévai Balázs

Gabriella, gyakornok az Építészeti Hivatalban Pilnay Sára

Egyik építész  Mihály Csaba

Másik építész  Mikola Gergő

Főorvos Kardos Róbert 

Bruckner Szigfrid, oroszlán Megyeri Zoltán

Bruckner Szilvia, oroszlán  Tóth Rita

Arabella, akrobata és táncosnő Bakonyi Csilla

Baltazár, erőművész Maróti Attila

Cirkuszigazgató  Honti György

Rendőr   Kardos Róbert

Dr. Kis János, oroszlán   Miháy Csaba

Láz Jenő, oroszlán  Mikola Gergő 

A cirkuszi számokban közreműködnek: Rezván Nikolett és Happy kutya, valamint a tatai Talentum Művészeti Szakgimnázium artista tanulói  Alföldi Zoé, Burka Annabella, Csarankó Sára, Feriencsik András, Genoff Patrik, Heidt Anna, Sugta Julianna

 Alkotók

 Díszlet  Szvatek Péter

Jelmez Fekete Mónika

Dramaturg Németh Virág

Mozgás Fejes Kitty 

Zene Laun László

Zenei közreműködő  Zoltán Dominika/Laun László

Hangmérnök Tihanyi Attila

Rendező  Kolozsi Angéla

  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://forgottenman.blog.hu/api/trackback/id/tr4612510689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása