A Zsámbéki Színházi Bázis minden évben tartogat egy csemegét a modern, klasszikus színházi formák határait feszegető előadást kedvelő közönségnek. Idei, az Anyaszínházzal közös bemutatója: a Börtönbújócska is annak ígérkezett. 

Sade márki története ihlette az írót Cziglényi Boglárkat, aki a tizennyolcadik század és a jelenkor párhuzamos síkján mozgatja a történetet. A két szereplős drámát a férfi főszereplő, Menszátor Héresz Attila rendezte. Partnere Dunai Júlia volt. Az esetek többségében kritikusnként igyekszem kerülni a vitriolos írásokat, hisz a legrosszabb előadásban is rendkívül sok munka fekszik. Ezúttal azonban nem tudok szó nélkül elmenni a szövegkönyv és a rendezés öncélú és felesleges agressziója mellett. A párbeszédek befejezetlenek és indokolatlanul triviálisak. Sade márki története magában hordozza a tizennyolcas karika szükségességét, mindennemű túlkapás nélkül is elég drámai, meghökkentő és erőszakos. Menszátor Héresz Attila rendezőként nem tartott kellő távolságot a történettől, így nem is tudta korrigálni az írói túlkapásokat.

Rutinos, sokat látott rendezőknek is kihívás önmagukat rendezni. Márpedig Menszátor Héresz Attila nem tűnik rutinos rendezőnek. Az előadásnak nincs meg a belső ritmusa, töredezett. Az egyes jelenetek lógnak a levegőben, nincs kidolgozva a jellemfejlődés. Dunai Júlia az utolsó jelenetben villant először színészi játékot, egyébként az volt az érzésem, hogy egy amatőr színházi előadáson ülök. Menszátor Héresz Attila feleslegesen fokozza az erotomán - pszichopata személyiség elméjének bomlottságát. Rendező híján nem volt, aki kellő szigorral visszafogja a néhol ripacskodásba forduló játékot. 

Az izgalmas témát feldolgozó előadás sajnos rossz csillagzat alatt született. Érezhetően sok munka és alázat mellett lett élvezhetetlen a Börtönbújócska. Először, a Zsámbéki Színházi Bázis történetében csalódottan távoztam az előadásról. Sajnálom.