Forgotten man

Ismeretlen barátok társasága, avagy piknik egy japán szőnyegen

2018. május 01. 11:48 - Forgotten man

Az Osonó Színházműhely budapesti vendégjátéka csodás utazásra invitálta a nézőket. Ahogy a társulat neve is üzeni, nem más a céljuk mint meghallgatni, megtapasztalni  a másik álmait, örömeit, bánatát és az így nyert személyes történeteket színházi elődadásként - mintegy tükröt tartva- megmutatni a közönségnek. 

A független, alternatív színházi kezdeményezés voltaképpen egy alkotóműhely. Az előadásokon túl műhelyfoglalkozásokat és képzéseket szerveznek mind fiatalok-, mind felnőttek számára. Elgondolásuk sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint a harminc hazai - ez esetben román- illetve nemzetközi díj vagy a számos turné Kelettől Nyugatig. 

Az "Ismeretlen barátok társaság, avagy Piknik egy japán szőnyegen" egy kísérlet. Erdélyi magyar, román illetve vegyes családokban felnövő diákok élményeit, félelmeit, reményeit gyúrja szövegkönyvvé majd előadássá. Egy állandóan mozgó fénykép, amely a csíkszeredai fiatalok történetén keresztül vall a mindennapjaikról.  Kriszta, a vegyes házasságban született lány bártor lépésre szánja el magát és egy buliba invitálja magyar és román barátait. A generációs sérelmek, konfliktusok elmossák a találkozás apropóját azaz a főhős 18. születésnapját. Kriszta bárhogy igyekszik, a konszenzusnak szánt japán kultúra sem képes elfedni az ellentéteket. A rövid monológok szívszorítóan mutatnak rá a tényre: ezek a tinédzserek örömmel nyitnának a másik felé, de a neveltetés, az örökölt ellentét - néhol gyűlölet- és félelem megakadályozza a barátságok kialakítását. Az egymás nem értése legyen szó nyelvi vagy kulturális különbségekről, nem vagy csak nehezen áthidalhatóak. A rendező és társulatvezető Fazakas Misi úgy alkotta meg az előadást, hogy a közönség a játék első pillanatától részese a szülinapi bulinak. Akarva, akaratlanul állást foglal. A konfliktus feloldása pedig egy vezetett beszélgetésen belül történik. 

Míg a nézők között is akadt olyan, aki úgy gondolja: az erdélyi magyarok és románok közötti szakadék áthidalhatatlan; örömmel hallottam hogy a játszó diákok nem így vélekednek. Szerintük a pontatlan és elnagyolt történelemoktatás legnagyobb vívmánya, hogy az ő generációjuk esélyt kap a közeledésre. Már értékként, plusz tudásként tudnak tekinteni a másik nyelvére, kultúrájára és barátként tudnak nyitni egymás felé.

Sok Osonó Színházműhely, még több Fazakas Misire és megszámlálhatatlanul sok fiatalra lenne szükség. Ők azok, akik képesek tettekkel is bizonyítani: a gyűlölet és a nem tudásból fakadó ellentétek igenis feloldhatóak. Az 'Ismeretlen barátok társaságához" hasonló előadások gyógyszerként, hídként szolgálnak, hogy ne csak nézzük, hanem lássuk is egymást. Ne elbeszéljünk egymás mellett, hanem megbeszéljük a problémákat. Ne prejudikáljunk, hanem nyitott szívvel forduljunk a másik felé. A békés egymással élésre törekedjünk, ne pedig a másik eltűrésére, megtűrésére. Jó lenne, ha a színház, a kultúra nemcsak egy pillanatnyi lenyomatot jelentene a mindennapjainkban, hanem értékteremtő lenne; képes lenne ilyen fontos és égető kérdésekben véleményt formálni, és a keserű múltat édesebb jövővé változtatni. 

Szereplők: Mucha Oszkár, Briana Macovei, Pászka Gáspár, Valentin C. Daniel, Babos Anna, Bianca Molnár/ Iancu Constantin David, Elek Ágota

Projekt-tanácsadó:Nina Tintar

Rendező:Fazakas Misi

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://forgottenman.blog.hu/api/trackback/id/tr4013882540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása