„A Genesis-ben a kamerámon keresztül a természet szólt hozzám. Megtiszteltetés volt hallgatni.” Sebastião Salgado
Sebastião Salgado fotográfus hét évet utazott a Föld körül, hogy felfedezze azokat a helyeket, állatokat, amelyeket még nem ért el a modern világ rombolása. A Műcsarnokban kiállított közel két és fél száz nagyméretű kép arra hívja fel a figyelmet, hogy a meg kell védenünk a környezetünk, óvni kell a veszélyben lévő hegyeket, sivatagokat, óceánokat, élőlényeket, kultúrákat.
A kiállítás ihlette Genesis táncjátékot, október huszonnegyedikén, egyszeri alkalommal mutatta be a Trojka Színházi Társulás.
Az elsősorban fizikai színházként ismert együttes 2013-ban alakult. Nevük - Soós Attila művészeti vezető elmondása alapján - utal az alkotó, előadó és közönség kapcsolódására, ahol a meyerholdi elméletet követve megváltoztatja, lebontja a néző és játszó közti "negyedik falat". A mozgás és gesztusok nyelvén mesélik el a társulatot ingerlő, érdeklő problémákat, irodalmi adaptációkat.
A Genesis mesélői a Bata Éva, Bárnai Péter és Soós Attila; a jelmezeket Szlávik Júlia álmodta. Az alig fél órás előadás játék a Teremtővel, a természettel, nővel és férfival, káosszal és renddel azaz a Mindenséggel.
Az egymást követő és egymásból fejlődő képek sora mintegy ellentétpárok mesélik el a Kozmosz születését. Környezetünk és az élővilág létrejöttét, férfi és nő harcát, az egyetemes világ nagy kérdéseit. Az erőszak, a hatalom és leigázás tragédiáját, a környezetünkkel való érzéketlenség stációit. A rend és káosz állandó pulzálása szab keretet ennek az impulzív, lényegre törő és szuggesztív játéknak. A mozgás és gesztusok, apró sóhajok mindenki számára érthető nyelve egy saját genezis megélésére késztet. Az inspiratív előadás a mozgással szembeni ellenpontja a csend és Bach elementáris zenéjének váltakozása. A passzív agresszív játék másik eszköze a harcművészeteket idéző mozdulatsor.
Nem tudom nem kiemelni az előadásból a mindig átütő erejű színésznőt, Bata Évát. Évek óta figyelem munkásságát és mindig letaglóz egyszerű, sallangmentes és ugyanakkor nagyon tiszta játéka. A kiváló beszédtechnikával- és adottságokkal megáldott színésznő ebben a produkcióban csak a testbeszédére, a gesztusokra és mindenek előtt a tekintetére hagyatkozhatott. Fájdalmasan egyszerű elbeszélésmódja lebilincselő volt és a szemében tükröződő érzelmek vihara rabul ejtette a nézőt. A világmindenség egész története tükröződött tekintetében, Bata Éva maga volt a Genesis ezen a műcsarnok béli estén.
Fotó: Kővágó- Nagy Imre