Forgotten man

Csongor és Tünde Budapesten

2017. november 06. 20:30 - Forgotten man

Útkeresés... boldogságkeresés... önmegismerés... belső utazás. Vörösmarty Mihály 1830-ban íródott drámai költeményének, a Csongor és Tündének üzenete Balázs Zoltán és színészei tolmácsolásában immáron a pesti Bázison. A blog rendszeres olvasóinak néhány sor ismerősen cseng a gyulai előadás kapcsán. Úgy éreztem a második bemutató megérdemli, hogy a friss élményekkel bővüljön az írás. 

Az előadás maga is oly komplex, mint Vörösmarty drámája. Vajon mi végett vagyunk-e világon? Honnan s hova tartunk? Ki kísér utunkon? Útitársaink miért érkeznek életünkben és jelenlétük hogyan befolyásolja a létünket? Fejlődünk vagy egy helyben toporgunk? Hol kezdődik a férfi és hol ér véget a nő? Emberi kapcsolatainkban, szerelmeikben feloldódunk esetleg nemtelenné válunk? Szeretni és szeretve lenni...a tudatunk játéka vagy valós érzések manifesztálódása? A végtelenül egyszerű és letisztult rendezés Balázs Zoltán utóbbi munkái közül nemcsak a megvalósítás eszközrendszerében, hanem nyelvezetében, a pontos megfogalmazásban is kiemelkedik. 

Az új utakat rendületlenül kereső rendező ezúttal színháztörténelmet ír: Csongor és Tünde szerepét egy színésznőre, Szilágyi Ágotára osztja. A Maladype Színház művésznője előadásról előadásra több színt villant. Tehetsége, sokszínűsége és végtelen alázata a kettős karakter megformálásában ért a csúcsra. Roppant elegáns és finom jelezésekkel választja szét a két karaktert; jeleníti meg Tündét, akinek az előadás többi szereplője, mint egy álombéli kép jelenik meg. A fenti kérdések mindegyikére Tünde a saját álmaiban, lelkében keresi a választ. Csongor személye maga a feloldás. Az előadás utolsó jelenetében a közönség soraiból meginvitált férfi személyében ölt estéről- estére új testet ezzel is jelezve a válaszok sokszínűségének lehetőségét, a megteremtett idea változékonyságát. 

Balázs Zoltán két másik színésze: Tankó Erika és Bödök Zsigmond bújik -- a földi valóság két megtestesítője -- Ilma és Balga bőrébe. Az előadás esetükben is jutalomjáték. Kiválóan élnek a rendező által nyújtott lehetőséggel. 

Balázs Zoltán Csongor és Tündéje nemcsak az eredeti veretes szöveg változtatás nélküli használatában, az egyszerű: a teniszbírói széket idéző díszletben - a csodafa, a hármas út találkozásának metaforája-, hanem a kortárs operai megvalósításában is újszerű. A zenét Sáry László Erkel- díjas érdemes művész jegyzi, amelyet Fekete János "Jammal" beatbox művész akusztikus hangulatteremtése teszi kerek egésszé. A hármas szám misztikuma, Ledér karaktere éppúgy, mint a nemtők és napszakok is a zene nyelvén szólalnak meg. Habár a téma nehezen befogadható és átlag zenei ízléssel-, tudással-, műveltséggel túlzottan modernek tűnhet, a kis térnek köszönhetően erősen alátámasztja, mint egy mankó segíti a közönség számára az értés, megértés. Balázs Zoltán ezúttal is remekül használja a zene adta lehetőséget. Külön síkként mozgatja Jammal és Sáry zenéjét illetve a három operaénekesnőt. A dráma sokrétűsége ebben az aspektusban is markánsan megjelenik. 

Denk Viktória és Sipos Mariann nemcsak zeneileg, színészileg is kiválóan teljesíti a vele szemben támasztott magas elvárást. Operaénekeseket meghazudtoló pontosággal oldják meg a rendezői instrukciókat. A dráma kötelező olvasmányként éppúgy, mint felnőttkori olvasmányélményként nehézkesen értelmezhető, túlzottan filozofikus műnek tartják. Balázs Zoltán rendezésének egyik legnagyobb erénye, hogy érhetővé teszi az egyes karakterek múltját, gyökereit és így indíttatását. A rendezői koncepció kiváló ziccert dob, mind a Ledért alakító énekesnőknek, mind Mirigy megformálójának. Nem véletlen, hogy Denk Viktória Ledérként az előadás egyik legizgalmasabb jelenetében alakíthat így kiemelendőt; ahogy Sipos Mariann mind hangterjedelmében, mind mondanivalójában monumentális Éj monológja is napokig útitársunk marad.

Balázs Zoltán természetesen Mirigy jelenLÉTÉT is újraétrelmezi. Kéringer László a tragikus sorsú és ettől gonosszá váló özvegy karakterében újfent bizonyítja: nemcsak zenészként tehetséges művész. Finom, elegáns eszközökkel érzékelteti Mirigy drámáját. Fellebbenti a fátylat az elsőre szimplán hitvány és becstelen karakter indítékáról, cudar jelleméről és galád tetteinek mozgatórugójáról. 

Németh Anikó jelmezei vizuális továbbgondolásai a rendező koncepciójának. Ahogy az előadás maga, úgy a kosztümök esetében is az egyszerűségben, a tervező kreatív ötletiben rejlik nagyszerűségük. 

 Az eredeti mű megértését és értelmezését nehézkessé tévő kettőződések - Tünde és a vízben tükrödőző tükörképe, Csongor és Balga karaktere, az égi és földi világ vagy a fény és sötét küzdelme - Balázs Zoltán cseppet sem didaktikus, ugyanakkor pontos és egyszerű koncepciójában érthetővé, követhetővé válik. A kis térnek köszönhetően a közönség képes egyszerre rezdülni a dráma szereplőivel, így az eddig száraz és kötelezőnek érzett Vörösmarty mű egyszerre érthető és szerethetővé utazássá "szelídül".  

Játsszák: Szilágyi Ágota, Sipos Marianna, Tankó Erika, Kéringer László, Fekete János „Jammal”, Denk Viktória, Bödők Zsigmond, Bartha Lóránd, Balogh Eszter
Rendező: Balázs Zoltán
Zene: Sáry László
Díszlet: Balázs Zoltán
Jelmez: Németh Anikó
Korrepetítor: Lengyel Andrea
Produkciós vezető: Balázs Katalin

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://forgottenman.blog.hu/api/trackback/id/tr7013196790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása