Visky András: Megöltem az anyámat drámája nagy sikerrel futott a washingtoni Spooky Action Színház feldolgozásában. A véletlen úgy hozta: a záró előadáson jártam. 

A szerző marosvásárhelyi születésű drámaíró, aki többek között a Kolozsvári Állami Magyar Színház dramaturgja, művészeti aligazgatója. Rendszeresen tanít mind Romániában, mind Amerikában. Nagy Natália először Londonban, majd az Egyesült Államok fővárosában vitte színre a mély és megrázó monodrámát. A történet kelet- európai szemmel fájdalmasan ismerős. A rendszerváltás éveiben egy félig roma, félig magyar lány az önazonosság keresése jegyében elkezdi felkutatni a gyökereit. Története az 1980-as évek Erdélyének egyik árvaházában kezdődik, ahonnan spirálisan felfelé haladva lassan megismerjük Tatrosi Bernadettet és történetét. A tág és mégis oly szűknek tűnő és egyszerű tér lehetővé teszi, hogy a színészi játékra koncentrálva együtt fedezzük fel a felidézett és újrajátszott élettörténetet; találjuk meg Berndadett identitását. 

A Spooky Action Theater Washington szívében, a Dupont Circle-hez közel, egy templomban működik. A magas bérleti díjak a terek megosztását igénylik, így adhat otthon Isten háza egyszerre egy zeneiskolának, egy színháznak és az imának. Ahogy az a kis alkotó műhelyekre jellemző, a színész lehet éppúgy világosító, mint rendező asszisztens vagy éppen jegyszedő. Ez itt sincs másként. Örömmel tapasztaltam, hogy az amerikai közönség éppoly nyitott és fogékony az alacsony költségvetésből ám annál nagyobb tehetségből, kitartásból üzemeltetett színházakra, mint a budapesti közönség. 

A magyar származású, ám Amerikában élő rendező különös érzékenységgel nyúl a drámához. Mind nyelvezetében, mind dramaturgiájában rendkívül finoman igyekszik megértetni a megérthetetlent: a ceaușescui diktatúra idején mindennapos nyomort, kilátástalanságot. Az árvaházakban tengődő érzelmileg és fizikailag kizsákmányolt gyermekek reménytelenségét. Az őket használó és kihasználó felnőttek semmihez nem fogható érzéketlenségét. A rendszer igazságtalanságát, az identitásukat kereső fiatal felnőttek személyes drámáját. 

Irene Grigutza és Bernadett belső háborúját, a felsejlő szálakat, az újra megtalált és lépésről lépésre épített identitás rezdüléseit szívbemarkolóan tárja elénk Erica Chamblee. Az afroamerikai színésznő végtelen egyszerű játéka szívbe maró pillanatokat szerez a közönségnek. Az őt támogató és az önmegismerésbe emelő hat színész szintén pontos, precíz és kiváló munkával honorálja a közönség minden rezdülését. A rendezői koncepció ötvözi a prózai játékot, a zene minden lélekhez előrő hatását és a mozgásszínház adta lehetőségeket. Társulata pedig jelesre vizsgázik a gazdag színészi eszköztár használatából. Nem véletlenül fogadta tegnap este is álló vastaps az előadást és peregtek a könnyek mind a színészek, mind a közönség szeméből a Csík Zenekar "Most múlik pontosan feldolgozása" alatt.  

Szívből remélem, hogy az előadás változatlan formában eljut Magyarországra is. Mély, izgalmas és hosszas elgondolásra késztető este áll mögöttem, ami nem haboz felhívni a figyelmet a megbocsátás fontosságára és felszabadító erejére.