Forgotten man

Türelem...

2017. január 09. 11:35 - Forgotten man

Vajon miért vagyunk türelmetlenek egymással? És miért ítélkezünk? Miért vagyunk közömbösek és miért vagyunk felületesek?

Kérdések, amelyek évek óta foglalkoztatnak és nem lelem a választ. Időről-időre megpróbálom megtalálni a kulcsot, de ha a tapasztalataimnak köszönhetően közelebb is jutok a megoldáshoz, végső feloldozást akkor sem lelek.

Steiner Kristóf egy bejegyzése késztetett most írásra. Mélységesen megdöbbent, hogy a nemrég megjelent bulvár cikk kapcsán mennyi indulattal teli megjegyzést, kommentet kap. Ijesztőnek találom, hogy mert felvállalja a másságát vadidegenek ítélkeznek felette. 

A konzervatív, keresztényi gondolkodás mentén pálcát törők vajon elfelejtik, hogy vallásuk alapja a tény: egyedül Isten ítélkezhet felettünk? Hogy mások becsületét sérteni vétkes gondolat. Miért gondolják, hogy a vallás mögé bújva buzizhatnak, cigányozhatnak és zsidózhatnak büntetlenül. Úgy gondolják: Isten az ő agresszív és gyűlölködő magatartásukat megbocsátja? 

Miért gondolják az emberek, hogy bármi közük van a másik hálószoba titkaihoz. Vagy netán ahhoz, hogy este, a szoba csöndjében én Istenhez, az Angyalokhoz vagy a Sorshoz imádkozom. Hogy az Erőt és a Hitet én kivel személyesítem meg? 

Miért gondoljuk azt, hogy a megfellebbezhetetlen igazság birtokosai vagyunk? Miért gondoljuk, hogy ha két férfi művész közeli- vagy épp legjobb barát, akkor ők azonnal homoszexuálisak? A szoros női barátságok és leszbikusság között miért nem tesz egyenlőségjelet a társadalom?

Aki pedig "csakúgy" osztja az észt miért nem veszi észre, hogy a hangnem amelyet megüt saját magára nézve a legkárosabb? A gyűlölet és rosszindulat betegít. Hogy támadni valakit, aki abban a pillanatban, ott és akkor nem tudja megvédeni magát etikátlan? Hogy a vita két értelmes ember diskurzusa nem pedig a másik ócsárolása? 

Vajon miért nem figyelünk a másikra igazán? A felületesség népbetegség. Ha azt mondom szeretlek, ezzel le is tudtam a kötelezőket. Ugyanakkor nem csörgünk rá a másikra, amikor tudjuk, hogy szüksége lenne a támogatásunkra. Egy kicsit sem igyekszünk a másikkal lojálisak lenni és az igényeire odafigyelni. Eszünkbe sem jut: vajon neki ebben a helyzetben mire lehet szüksége....? Vagy: csak akkor keressük a másikat, amikor valamire szükségünk van. Hogy lehetséges, hogy barátok a szeretet ünnepén arra hivatkozva nem írnak üzenetet a másiknak, hogy mennyi dolguk van. Mind-mind az emberi érdektelenség, a másikkal szembeni őszintétlen viselkedés tükre. 

Hogy ha valami nem úgy és akkor történik, ahogy mi akarjuk türelmetlenül hajtjuk a változást. Hogy minden úgy legyen ahogy mi akarjuk... nem szeretnénk. Akarjuk. Mert mindig csak énénénén vagyok a fontos. Hol a másik? Hol van Ő a rendszerben? Mikor jut eszünkbe odafigyelni rá is? Meglátni a fájdalmát, az örömét vagy bánatát a maszk alatt? Miért hazudunk másoknak? Mert magunknak is azt tesszük éjjel-nappal. És ez vajon miért könnyebb?

Ami számomra a legfontosabb: milyen világban élünk, aminek a fenti kérdések a látleletei?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://forgottenman.blog.hu/api/trackback/id/tr4612111311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.