Gleason-Nagy Natália harmadik éve él és rendez az amerikai fővárosban. Mára elismert tagja a washingtoni színházi életnek. Legújabb rendezését február tizenharmadikán mutatták be a „Women Voices Theater Festival” eseményeként, az „International Women’s Voices Day” keretében a silverspringi Forum Theater-ben.
A 2015-ben életre hívott fesztivál célja, hogy megismertesse a jelenkori, női drámaírókat az amerikai közönséggel. Az első évben több, mint ötven helyszínen, 52 ősbemutatót láthattak az érdeklődők. Az eseménysorozat célja, ahogy 2015-ben úgy idén is, hogy a női alkotók méltóképpen és növekvő arányban képviseltessék magukat a kulturális életben. 2018-ban nemcsak ősbemutatókra koncentráltak a szervezők. Így ismerhette meg Bécs után – először angol nyelven- Julya Rabinowich osztrák drámaíró Auftauchen című művét a washingtoni Austrian Cultural Forum támogatásával a helyi közönség.
A leningrádi születésű művész hét évesen került Ausztriába. Fordítóként szerezte első diplomáját, majd képzőművészetet és filozófiát hallgatott. Első novellája, a Splithead 2009-ben elnyerte e rangos Ingeborg Bachmann Kitüntetést. Gleason-Nagy Natália Londonban találkozott az írónő munkásságával és tíz évet kellett várni az első közös munka megvalósulására.
A rendező, a tőle megszokott érzékenységgel nyúlt az egyébként napjainkban igen aktuális történethez. A monológ visszhang szerűen meséli el három, a társadalom számára láthatatlannak tűnő ember drámáját. A menedékkérő anya, a vérbosszú elől menekülő fiú és az emberrablás áldozatoként túlélni próbáló fiatal nő egymás szájába adják a szavakat, így mesélve el történetüket. Az írás párhuzamot von a személyes dráma és a társadalmi trendek között.
Az egymást leigázó, a másikat emberi méltóságától megfosztó agresszorok a mindennapjaink része. A menekültválság, a vérbosszú és az emberrablás minden pillanatban visszaköszön az internetes hírportálokon. Nemcsak akkor zárulnak be mögöttünk a rácsok, ha valaki bebörtönöz. Mi magunk is lakat alá vonhatjuk önmagunkat. A szabadság pedig nem helyhez kötött. Az elménkben születik. A magány, az élni akarás, a remény és az elszigeteltség drámája ez. Egy olyan képzeletbeli térben játszódik, ahol minden magára maradt ember úgy érzi: valóban egyedül van, holott a magányosok bolygója a legnépesebb a földön.
Gleason-Nagy Natália rendezése ötvözi a művészet szentháromságát: a szó, a zene és mozgás kultúrákat és földrészeket áthidaló eszközrendszerét. Színészei eszköztelenül, puszta jelenlétükkel visznek magukkal börtönükbe. A közönség maga is a dráma részesévé válik. A társas magány érzését fokozzák az előadás néma szereplői, hisz Gleason-Nagy Natália rendezése ebben az esetben is feszíti a kereteket és habár felolvasó színházra invitálja nézőit, de egy komplex színházi élményt nyújt közönségének.
Az amerikai közegben színpadra állított előadás minden ízében tökéletes. Habár a rendezőnek nincs saját társulata, az előadásait rendszeresen látogató közönség ismerősként üdvözölheti színészeit. Az amerikai színházi közegtől eltérően Natália minden művésze kiváló beszédtechnikával, a helyi beszédmodortól markánsan eltérve, a mesterkéltségeket nélkülözve intonál. Aki járt már amerikai színházban, maga is tapasztalhatta: az európai színjátszáshoz szokott fülnek idegen és zavaró a helyenként kiabálásba forduló, művi és éneklő beszéd. A rendező nemcsak kiváló érzékkel választja ki kollégáit, érezhetően kiemelkedő a színész vezetésben. Szereplői egytől egyig kiválóan egyensúlyoznak egyéni tragédiájuk felett érzek kétségbeesésük, a túléléshez szükséges erő és a magát sajnáló fájdalmas, megértés és szeretet után sóvárgó énjük között.
Az előadás nagyszerűség egyszerűségében rejlik. Nincsenek kellékek. A hely szabta, egyébként kiváló tér a díszlet maga. A színészek kiválóan belakják a teret. Kézről- kézre „adják” a nézőt. Koncentrált játékuknak köszönhetően a néző egyetlen pillanatról sem marad le. Habár a szöveg nehezen értelmezhető és az echo jellegű szövegmondás miatt a történet lassan bontakozik ki, a kiváló rendezésnek köszönhetően a néző egyetlen pillanatra sem marad egyedül. A szükségszerű és beszédes csendeket a mozgás és a zene teszi gazdaggá, ezzel is segítve a megértést.
Gleason-Nagy Natália ismét bebizonyította, hogy egy jó színházi előadás esetén nincsenek határok. Legyen bármennyire európai egy történet, tehetséggel, kiváló színészekkel és kellő érzékenységgel a várt siker nem marad el.
Írta Julya Rabinowich
Angolra fordította Karin Rosnizeck
Szereplők Lia Johnson
Kevin E. Thorne II
Rachel Manteuffel
Ivan Zizek
Dominique Gay
Karen Elle
Mozgás Salvador Fawkes
Zene Tobias Huber
Rendező asszisztens Bryanda Minix
Rendező Gleason- Nagy Natália
Az előadás támogatója a Forum Theater és az „Austrian Cultural Forum”; Az„Women Voices Theater Festival”illetve a „International Women’s Voice Day” keretén belül jött lére.